Újra konyha
Tudom, hogy a konyhával már foglalkoztam, de most újra ez lesz a téma, mert olyan gyönyörű képeket és olyan jó ötleteket találtam a neten, hogy nem tudtam ellenállni.
Ilyenkor mindig egy kicsit irigy vagyok, hogy ezek a pompás ötletek nem nekem jutnak az eszembe.
A konyha egyébként is a lakás talán legfontosabb része, az élettér szíve.
Emlékszem, amikor még házibulikba jártam, lehetett bármekkora a lakás, lehettünk akármennyien, a tömeg nagy része mindig a konyhában gyűlt össze. Nem járok már házibuliba sajnos, nem tudom, hogy a mai fiatalság hogyan bulizik (csak sejtem!!), de gondolom a konyha főszerepe továbbra is megmaradt.
Egy szó mint száz, nézzétek meg a kigyűjtött képeket, mert ötletekből, inspirációból sosem elég. A konyha megtervezése a legbonyolultabb és a legtöbb odafigyelést igénylő folyamat, a legdrágább tétel a költségvetésben..Sosem lehetünk elég okosak, ezért tanácsolom, hogy mindig vegyétek igénybe szakember segítségét.
Egyik- másik képen az összhatást jelentősen emeli az ablakokból látható fantasztikus természeti háttér. Hát ez kevés embernek adatik meg igazán, de azért a konyhák önmagukban is szépek.
Jó nézelődést és ötlet gyűjtögetést kívánok mindenkinek!